Így élünk mi kettecskén...

A végéről írni nehéz. Kimondani még nehezebb volt. Most pedig még meg is akarom fogalmazni, írásban rögzíteni.

Ezen blog utolsó bejegyzése születik meg, ami a végéről szól.

3,5 év élményekkel teli életét, közös életünket örökítettük meg. Ha rendszeresen olvastál, sokféle kalandban, élményben vehettél részt a betűkön keresztül.

Közösen úgy döntöttünk, hogy mostantól külön folytatjuk. Az elmúlt egy hónapban megadtuk az utolsó esélyt, ám egyre záródtak be az egymáshoz vezető ajtók. Figyeltünk. Magunkat, a másikat, a kapcsolatunkat és felfigyeltünk az újonnan kinyíló ajtók iránti kíváncsiságunkat.

Megért bennünk a különválás, így csendesen, ölelések és hálás pillantások között, őszintén nyíltunk meg egymás előtt:  MI NEM EGYMÁSÉI VAGYUNK! Ez a mondat mindkettőnket felszabadított, s így mélyen, szívből köszöntük meg egymásnak a kapcsolatunkat.

Rossz nem maradt, fájdalom nem volt. 31-én szétköltöztünk.

Az új év új életet hoz, új örömöket és boldogságot mindkettőnknek. A múltat pedig őrzik az alábbi bejegyzések és az emlékek.

Hosszas vívódás és átgondolás után Katival úgy döntöttünk, hogy különválunk. Három és fél évet töltöttünk együtt, így volt időnk megismerni a másikat. Voltak jó és rossz időszakok, mint minden kapcsolatban. Mostanra érett meg bennünk ez a döntés. Nagyjából egy hónapja döbbentünk rá, hogy ez már nem az, ami egykor volt. Igyekeztünk rendbe hozni, küzdöttünk, de el kellett fogadnunk, hogy kettőnk közt bezárult az ajtó. Mint minden elválás ez is fájdalmas, ahogy a cím is mutatja, lezárult egy korszak. Egy nagyon mozgalmas, termékeny és meghatározó korszak. Katival együtt csináltuk végig az egyetemet, volt hogy külön, de nagyrészt együtt. Nagyon sokat kaptunk és tanultunk egymástól. Egymás nélkül valószínűleg nem lennénk itt Budapesten, nem ott dolgoznánk ahol dolgozunk. Sokat köszönhetünk egymásnak.

Karácsony másnapján hoztuk ezt a döntést Katiéknál és megvallom, nem is mertem volna álmodni arról, hogy ilyen felemelő élménnyé sikerül alakítanunk ezt a fájdalmas eseményt. Mondtuk is, hogy valószínűleg csak mi tudunk így szakítani: egymást ölelve, örülve az együtt eltöltött időnek, sok boldogságot kívánva egymásnak az életre. Békés megnyugvás töltött el bennünket, mert tudtuk, hogy ez így van jól. 

Azóta én már el is költöztem, szerencsére fantasztikus a családom és nagynéném szó nélkül befogadott magához. Úgyhogy minden rendben van, egyelőre megoldódott a lakásprobléma, aztán majd meglátom hogyan lesz tovább. Itt addig maradok, amíg akarok.

Katival úgy beszéltük meg, hogy mindketten leírjuk ide, ezt a történetet, ki-ki a maga szemszögéből. Őszintén szólva nem gondoltam volna a legutóbbi bejegyzésem írásakor, hogy a következő egyben az utolsó is lesz ezen a blogon, de ilyen az élet.

Nincs más hátra, mint, hogy még egyszer megköszönjem Neked azt amit kaptam Tőled és sok boldogságot kívánjak az életedre!

Nektek pedig kedves Olvasók köszönöm, hogy olvastátok, kommenteltétek azt a néhány bejegyzést, amit írtam, sziasztok!

Már épp kezdtem bosszankodni, hogy semmi értelmeset nem lehet nézni a moziban elég régóta. Mert hogy a tévé már tele van szeméttel, azt régóta tudom. Benkő feleségkeresése (főműsoridőben!!!) biztosított arról, hogy a Mónika Showt is alul lehet múlni, és vannak kreatív emberek, akik még ennél is silányabb és IQ-zabálóbb műsort tudnak majd kitalálni.

Szóval vissza a mozihoz. Igen rég nem keltette fel semmi a figyelmem. Ma délután azonban záporoztak rám a filmek.

Az egész ott kezdődött, hogy kíváncsiságból megnéztem az Avatár bemutatóját.

Hűha! Ez nagyon bejött! :) A sztori nem ígér sokat, de kit érdekel, ha az IMAX 3D-s mozijában nézem meg!!!! Bele fogok préselődni a székbe és minden érzékem szívja magába majd az ingereket.

Aztán elkezdtem nézegetni a felugró ajánlásokat. Legion. A' meg mi??? Jujj, angyalok és démonok megszületendő fiúért illetve ellene. Tűz, sok fegyver. Sztori megint nem sok. DE!!!! Egy kedvenc színészem játsza a főszerepet: Paul Bettany. Játszott ő már a Lovagregényben mint herold, vagy a Kapitány és katonában mint hajóorvos, de ott volt még a Tintaszív is, amiben egy mágikus tulajdonságokkal bíró tűzfújót alakított. Minden filmjében nagyon érdekes a karaktere, és a jellemfejlődéseket igen különböző műfajokban bontakoztatja ki. Untig ismert a sztori? Kit érdekel?!? Lássuk, mit tud kihozni egy harcos angyalból. Ha meg egy sima "lövünk" film, akkor meg láttam tőle ilyet is! :)

Aztán feltünt a listán egy újabb film. Parádét ígérő szereposztással: Heath Ledger, Christopher Plummer, Johnny Depp, Colin Farrel és Jud Law. Elvont helyszínek, izgalmas díszletek, általam nem ismert sztori. Ledgernek az utolsó filmje. Joker után ezt nem lehet nem megnézni!!!

 A sok akció/fantasy/angyal-démon harc után pedig kimazsoláztam a listákból egy Oh my God c. alkotást. Egy filmes két gyengepontomat hozta össze: a vallás magyarázatokat a kultúrákkal. Antropológiai kirándulást tehetünk gyönyörűszép felvételeken keresztül a világ 23 országában, sokféle emberrel beszélgethetünk (híresekkel is) arra a kérdésre keresve a választ, hogy Mi Isten?

Nem vagyok megkeresztelve. Nem szeretem a katolikus egyház intézményét.

Van egy elméltem: Szerintem Isten a pasikkal akar becsalni a templomba. :)

Azért néztem rá a bemutatóra, mert Hugh Jackmen volt a képkockán... :) De azonnal megfogott a bemutató, és igen heves érdeklődést váltott ki belőlem.

...

És ezért van -csak gyorsan mondom-, hogy egy jó beszélgetés, egy baráti szó el tudja űzni a szomorú, depressziós lelkiállapotodat.

De még egy szép zene is.

Megváltoztatja a rossz hangulatodat, amelyben -ha egyedül vagy- sokáig benne maradhatsz.

Ha magaddal vagy, a saját lelkeddel, olyan mintha álmodnál: be vagy zárva önmagad időtlenségébe.

Ahogy anyám mondta: "A saját levedben fősz!"

Egyetlen jó szó megváltoztathatja bensőd szomorú időjárását. Elkergeti a felhőidet. Kilépsz a magányod "túlvilágából", és élvezed a mulandóság kegyelmét. A jó barátnak és a jó élettársnak is az a csodája, hogy arrébb tudja lökni a tűt egy benned régóta ismétlődő, kellemetlenül kattogó hangulat lemezén.

A jó szónak megváltó ereje lehet.

Néha egy mondat is segít:

A MULANDÓSÁGBAN AZ A JÓ, HOGY MINDEN ELMÚLIK.

A BAJ IS.

Nekem nagyon fontos a jó szó.

És mindig törődök azzal, hogy bármilyen pokolról írok is, a sötét felhőket végül, ha vannak magamban vagy benned, eloszlassam.

                                                                                         Müller Péter: Gondviselés

Tegnap este így találtam Lufit:

A fénykép kattogtatása ezt okozta:

De ez csak fél percig tartott. Utána visszakerült az alapállapotba, és édesdeden aludt tovább... :)

Mátéval egy kis halogatás és határozatlanság után felkerekedtünk egy laza szombati mozira. A kínálatból a Csúf igazságra jutott a választás. A 300 után kíváncsiak voltunk Gerard Buttler-re egy limonádéban is. (hát nem is villogott a szépen kidolgozott testével ebben a moziban...:( )

A film aranyos, kiszámíthatóak a poénok, igazi szombati lányos mozi. Megtudhatjuk, hogy kár listát írni a tökéletes pasiról, mert Ő pont az ellentéte lesz. Ennek ellenére mindkét nem gyártja a megálmodott idillről a listákat, és a randizásokkor ezeket a pontokat pipálgatják, a többit meg sem ismerik. Minden férfinek az az álma, hogy dögös a csaja, szexi, egy sztriptizelő könyvtáros, nem kritizálja, nem akarja irányítani és nevet a poénjain. A lányok persze a macskás pasikat szeretik, akik komoly zenét hallgatnak és romantikus piknikre viszik őket. Mindkét hős megkapja a lista szerinti idillt, de persze ez így mégsem lesz olyan jó.

A film nagy pozitívuma a zenéje. Prezentálom is két dallal!

A héten telekommunikációs csatornát létesítettünk Remedyvel, amelyen leszerveztünk péntek estére egy popórázós bulit. Lévén fővárosi libák vagyunk,világi jó barátnők és 25 évesek, akkor már igazán illene elmenni bulizni. Maga még ő sem volt a pesti éjszakában, hisz nem volt kivel, én pedig még a diploma okozta feszültséget sem tudtam lerázni, nem még a munkahelyi stresszt idő hiányában.

Hétfőn összeállt egy négyes fogat, akár a modern lányok meséjében, melynek címe: Szex és New York. Mi magyarosan adtuk elő, hisz mindenki komoly párkapcsolatból jött egy éjszakára popót rázni. Ismeretlen ismerősök, ám hamar kialakult az összhang köztünk. Egy kis likőr és pezsgő alapozással éjfélkor sikerült elindulni a szórakozóhelyre. Az indulás körülményei azért még megérdemelnek egy mondatot. Munka után a meleg lakásban ülve az összes szórakozási kedvem elhagyott, szinte fizikai fájdalmaim voltak az öltözék kiválasztásakor. Remedy is hasonló gondokkal küzdött, ám a telefonban ezt még nem árulta el. Éjfélkor történő elindulásunkkor szembesültünk munkában meggémberedett bulikedvünkkel: mi bizony most azonnal lelkiismeretfurdalás nélkül és párás tekintettel tudnánk már most hazamenni aludni. Hát ez már gáááz...

Na, de ha már eddig eljutottunk. Éjszakai járatokkal közelítettük meg a Morrison's 2 című sokat látott, ígéretesnek tűnő klubbocskát. A régi bérházban ötletesen kialakított bulihely szebb napokat is látott már közönség terén. A zenék isteniek voltak, a termek nagysága viszont a megjelent buliznivágyók számával sajnos fordított arányban állt. Ha valaki volt hering partin, azt az érzést duplázza. Maximum ujjtáncra és fejbólogatásra volt hely, az élelmesebbje megpróbálhatta a popórázást is. A zenék nyújtotta élvezeten komoly minőségi zuhanást okozott az a sok magányos férfi, aki velünk próbálta múlatni az időt. Remedyvel mi csak röhögtünk a szánalmas próbálkozásukon, Giny kevésbé tolerálta a parasztizmust.

Elcsodálkoztunk, ma már hogy mennek a dolgok. Discoban ismerkedni? Attól függ mit akarunk a  másikból megismerni. Az intellektust nehéz, a nyelvet és bármilyen testnyílást (megfigyeléseink szerint) már sokkal könyebb. Ugyanis az a bevett szokás bunkófalván, hogy egyszercsak egy lány mögött megjelenik egy vadidegen srác, kicsit rázzák, srác hátulról közelít, két pillantás szemtől szemben (ez nem feltétel) és felszabadulhatnak a szexuális energiák először függőlegesben, aztán gondolom a tér minden irányában. Egyetlen egy fiú jött oda az éjszaka, aki feltette a kérdést: Jösz táncolni? De volt olyan is, aki inkább egy hátulról jött nyaki puszival igyekezett felkelteni a figyelmet. Szánalmas... Kicsi körben egymás mellett táncoltunk, és egymásnak adtuk a háti fedezetet. Mert ugye a szembe jövő veszélyt észleli az ember, a hátsó letámadásokat a többiek haragos tekintetekkel, fejrázással és kézmozdulatokkal hárították. 1 órácska után kezdtük megunni a lökdösődést, a próbálkozásokat, az önvédelmet. Annyi ember között úgy vettem észre, csak mi négyen nem voltunk magányosak.

Egy másik elcsodálkozás alapja a zenei repertoár volt. Elviccelődtünk a nehéz induláson, hogy mi már bizony öregek vagyunk az ilyen bulikhoz. Tény, hogy egy ilyen parasztgyülekezethez már 16 évesen is öreg voltam... Hogy szeretjük a retro zenét, és tudatában vagyunk annak, hogy erre tudunk a legjobban táncolni, ezt is már rég lekönyveltük. Az első megdöbbenés akkor volt, amikor egy Christina Aguilera számnál megállapítottam, hogy erre a szalagavatón buliztunk, gimiben!!!! Az állunk esett le azonban kollektíve, amikor a Backstreet Boys és a Spice Girls csendült fel. Jesszusom, ezek 10-11 éve voltak !!!! :)

Hajnali 3-kor egyikünk férjecskéje előállott a hazataxival. A kocsiban kihúztuk a listáról a Morrison's-t. Mi ehhez már nagy betűvel vagyunk ÖREGEK... Következő kiszemelt a Szeparé Bisztró Office Angels csak csajos bulija. Leszbik kíméljenek...!!!

Mint már bizonyára kiderült az egyik passzióm a hajómakettezés. Mostanság leginkább plátóinak mondanám a kapcsolatomat az épülő hajómmal, de a dolgok jó irányba haladnak és ha minden összejön jövő év elején lesz kis műhelyem, ahol szabadon pörzögethetek. Addig is egy nagyon kedves barátomnál tudok ezt-azt csinálni. Ő Józsi egy igazi "öreg róka" a modellezésben és mivel ő is itt lakik, hetente el tudok menni hozzá néhány órára. Nála aztán vagy a hajómat csinálgatom, vagy a leendő műhelyembe készítünk mindenféle szerszámot. Józsit is a hajomakett.hu-ról ismerem, ez az az oldal ahol aktívkodok és ez odáig vezetett, hogy admin lettem. A linkek között is megtalálható. Ennek  a kis közösségnek a kemény magja rendszeresen (utóbbi időben inkább rendszertelenül) összejön egy-egy válalkozó szellemű kollégánál némi eszmecserére. Ez most- és ezért is emlegettem őt- Józsinál került megrendezésre.

Nagy szervezés előzte meg amiben én is aktívan részt vállaltam, mint a hajomakett.hu vezetőségének oszlopos tagja. Végül is október első hétvégéjére sikerült összeszervezni mindent, szombatra személyesen hívtunk meg komolyabb és aktívabb embereket, a vasárnapi napot pedig a széles plénum előtt is meghirdettük.

Sokan jöttek el (kb. 20-an lehettünk szombaton, vasárnap még többen), az embereket általában csak nickname és fórum megnyilvánulások alapján ismertem, így végre tudtam arcot kötni az eddigiekhez. Volt, aki Németországból jött el (egyébkén egy külföldre szakadt magyar). A legnagyobb meglepetést egy a fórumos megnyilvánulásaiban eléggé határozott és vitatkozni nagyon szerető felhasználónk, "hajómester" okozta. Kiderült, hogy egy kedves, leginkább mikulásra hasonlító, ősz szakállú pocakos nagypapa. Na erre számítottam a legkevésbé. 

Nem kevés izgalommal néztünk a szervezőtársaimmal a találkozások elébe, ugyanis fórum szinten történt már néhány komolyabb összeütközés bizonyos -normális emberek számára teljesen lényegtelen, nekünk viszont annál fontosabb- témákban. Kíváncsian vártuk, hogy mi lesz, ha a felek a valóságban is találkoznak. Végül is nagyon jó hangulatban telt a találkozás, semmi összezörrenés nem volt. Akik igazán fújtak egymásra, azok meg megtartották egymástól a 3 m-es távolságot. Hajómester még meg is jegyezte utólag a fórumon, hogy hiányzott a vita...

A szakmai részben Józsi bemutatta a nem kevés gépét, szerkezetét és néhány polcnyi szakkönyvét (mindenki csorgatta a nyálát). Na azért könyvek terén mi is homorítottunk (két másik barátommal, akivel együtt járunk Józsihoz), mi is összehordtunk egy konyhaasztalnyi könyvet. A beszélgetések is jók voltak, de a kitűzött szakmai megbeszélnivalókat valahogy nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Egyéb fiatalkori, katonaságbeli "élményekből", politikai helyzetelemzésből viszont bőven kaptunk beszámolót az idősebb generációtól. Hát az ilyenek is hozzátartoznak egy efféle találkozóhoz.

Összességében nagyon hasznosan sikerült kihasználni az időnket, jól éreztük magunkat és ezzel is hozzájárultunk kicsi (de annál lelkesebb) közösségünk fejlődéséhez.

Üdv!

Régen írtam utoljára, talán már nem is emlékszik rám senki (joggal) :P. Nos az a koncepció, hogy igyekezni fogok rendszeresen írni ide, elvégre én is szerzője vagyok ennek a blognak (eddig leginkább papíron). 

Szóval nyáron az egyik nap Tibor, a témavezetőm megkérdezte, hogy tudok-e angolul, megértek-e angol előadásokat. Mondtam, hogy igen, erre a kezembe nyomott egy papírt, miszerint szeptember 21-25-ig lesz egy kurzus Padovában, amire el kéne mennem. Ez tulajdonképpen a halláskárosodások egy bizonyos fajtájának kezelési lehetőségeiről szólt. Témába vág, minthogy halláskutatással foglalkozunk. 

Így történt, hogy jelentkeztem és némi rákészülés után szeptember 20-án vasárnap már rajta ültem a repülőn másodmagammal, Tamással az egyik kollégámmal. Életemben először repültem! Nagyon tetszett, mindössze annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy beszállásnál kidobatták a borotvahabomat, meg a tusfürdőmet (amiket elővigyázatosságból a neszeszeremmel együtt kézipoggyászba raktam arra az esetre, ha a csomagom késne). Ez valahogy nem esett le, hogy 100 ml-nél nagyobb térfogatú folyadékot nem lehet felvinni... Legalább a kontaktlencsefolyadékomat nem dobatták ki (Na az gáz lett volna), mert az gyógyszernek minősül. Remek! 

Szóval megérkeztünk Velencébe, onnan kellemes buszút Padováig. Ez a kurzus azért volt még különösen jó, mert mindent fizettek az útiköltségtől a négycsillagos szállodán át a napi három étkezésig. Amúgy is csípem az olasz konyhát, éhes nem nagyon voltam az öt nap alatt. 

Ilyen volt a szobám

Kicsit analfabétának éreztem magam a szobába belépve, az még ment, hogy egy kártya segítségével nyílik az ajtó, de utána nem tudtam villanyt csiholni sehogy sem. Aztán 10 perc múlva (miután kipróbáltam az összes villanykapcsoló kombinációt), hogy a falon van egy foglalat, ahova be kell dugni a kártyát és lőn világosság! Mondanom sem kell, hogy arra számítottunk Tamással, hogy egy szobába raknak minket, mivel ahogy a képen is látható kétágyasak voltak a szobák. Nem-nem, mindenkinek saját szoba. Az elején kicsit féltünk, hogy aztán a hét közepétől beraknak mellénk valami későn érkező hetvenéves horkolós professzort, de szerencsére ilyen nem történt.

A kurzuson voltak diákok és előadók, mindenki legnagyobb meglepetésére. Első vacsorakor mivel már ott volt az összes diák nem fértünk el az asztaluknál, sebaj van még egy asztal, hát odaültünk. Remek kis vacsorát töltöttünk el aztán az előadókkal, nincs mese helyezkedni tudni kell :)

Itt voltak az előadások: Venetian Institute of Molecular Medicine (VIMM)

Előadáson

Még soha életemben nem kellett élesben angolul megnyilvánulnom, így hát nyeltem egy nagyot, amikor mindjárt a legelején megkértek minket, hogy egyenként menjünk ki előre és mutatkozzunk be, néhány mondatban foglaljuk össze, hogy mit csinálunk, miért jöttünk. Szerencsére az érzés már ismerős volt a sok német gyakorlat után úgyhogy sikerült makogás nélkül elmondani, amit gondoltam. Aztán később még bőven nyílt alkalmam angolul beszélni.

A program délelőtti és délutáni blokkokból állt, keményen nyomták az előadásokat. Megszakításként volt kávészünet meg ebéd. A gatyarohasztó meleget leszámítva teljesen rendben volt minden. Ha valami nem nagyon érdekelt kicsit netezgettem Tamás laptopján (mások is bőszen e-mailezgettek). Egyébként Tamás fül-orr-gégész szakorvos. Kiderült, hogy eléggé egy húron pendülünk, neki is vannak ilyen bogaras dolgai, mint pl. legózik (illetve legózna, ha lenne ideje 4 állás mellett). Mondtam neki, hogy hajómodelleket építek fából, úgyhogy nem kell magyarázkodnia.

Egyik nap elvittek minket termálfürdőbe, aztán felvittek egy hegyre egy étterembe, ahonnan remek panoráma nyílt Padovára. Az ötfogásos vacsorán alig bírtam végigenni magam, pedig általában engem nem kell félteni ilyen téren. Aztán valaki kitalálta, hogy ugyan igyunk már grappát! Én nem is ismertem még ezt az innivalót, kb. a mi törkölypálinkánknak felel meg (szakértőktől elnézést kérek a pongyolaságomért). Szóval előkerült egy kis kocsi vagy húszféle grappával. Na itt meglazult a nyakkendő! Érdekes volt látni az előadóinkat kicsit lazább állapotban. Én végigfotóztam az eseményeket, úgyhogy meg is kértek, hogy tegyem fel a szervező intézmény (EuroHear) honlapjára a képeket. Remek kis benyomása lesz az embereknek a kutatókról, csak olyan kép van amin legalább egyvalaki ha nem mindenki piál. 

Az egyik helyi kutatóval, Marióval (aki amúgy bent volt olaszország legjobb tíz távolugrója között).

Előadóink "meglazult" nyakkendővel.

Azért a nagy szakmai diskurzusok mellett néha várost nézni is maradt idő. Erről beszéljenek inkább a képek helyettem.

Visszafelé nem egyenest a velencei reptérre mentünk Tamással, hanem tettünk egy kis kitérőt a belvárosba. Nem sok időnk volt a repülő indulásáig, úgyhogy a Szent Márk térre nem jutottunk ki. Nincs mese, Katival vissza kell menni megnézni! Viszont a jellegzetes egyember széles sikátorokat láttam és tényleg fantasztikus hangulata van a városnak.

Összegezve nagyon jó élményekkel tértem haza. Szakmailag kaptam egy jó nagy löketet, komoly inspirációt (habár így a legelején ebből amúgy sincs hiány). Jó volt első kézből hallgatni olyan embereket, akik a kutatás élvonalában vannak. 

Több téren is debütáltam: ez volt életem első ilyen konferencia-jellegű eseménye, repültem, angolul beszéltem.

Visszafelé kaptam az sms-t Katitól, hogy felvették anesztre, így aztán ez a kő is lepottyant a szívemről, boldogan repültem hazafelé (a szószoros értelmében).