Így élünk mi kettecskén...

Sziget van. Ez azt jelenti, hogy a nyár az utolsó rúgására készül. Jövő héten jön augusztus 20.-a a viharaival, aztán a gyerekek már mennek is a tankönyvekért a suliba, mert mindjárt kezdődik az iskola. És 2010 nyara el is suhant: júniusi ősszel, júliusi hőségriadóval. Pedig alig két hete volt szilveszter és térdig érő hó! Ötöt alszunk, és már karácsony van...

Az angyali körben is uborka szezon volt mostanáig: mindenki nyaralt, jött-ment, futott a dolgai után. A nyaralások élménybeszámolójára egy limonádézást hirdettünk meg, amin rögvest lebeszéltünk egy grill partyt Vöröske krisztusi korba lépő férjének megünneplésére, egy angyalkázást és egy oldalkocsis agárdi hétvégét nyárbúcsúztatónak.

De már gondolkodunk egy reggaeton tanfolyamon, és Vöröske felvetette egy főzőtanfolyam lehetőségét is. Lelkesen bólogattunk rá, mert iszonyat hangulatosnak tűnik. Az egyik például olyan, hogy ha provanci ételeket főznek, megeszik egy provanci film alatt.

Egy kollégám bókolt egyszer úgy, hogy néha unalmasnak érzi magát mellettem. Ilyen barátok mellett nehéz szürkének maradni. :)

A munkahelyemen minden jól alakul. Azt hiszem, kevés dolog tudná kifejezőbben elmondani, hogy érzem magam, mint az alábbi példa: reggelente fogalmam sincs, milyen nap van. És igazából nem is érdekel. Hétfőn is úgy kelek, mintha péntek lenne, és pénteken is úgy, mintha hétfő. Ha csörög hatkor a telefonom, akkor tudom, hogy menni kell dolgozni. :) Másfél hét szabira mentem csak el, és amikor visszamentem dolgozni, azt éreztem, kicsit hiányzott is a munkahely, a kollégák. Némelyeknek ez horrornak tűnik, de én szerencsésnek érzem magam. És ilyen fiatalon rossz is lenne, ha már unalommal mennék dolgozni.

Azt hittem, az első munkahelyen töltött nyár böszme lassan fog telni az iskolai nyári szünetek után. És nagyon nem így lett! Mindig volt program, találka, kiruccanás, tánc, Balaton, munka. 

A végéről írni nehéz. Kimondani még nehezebb volt. Most pedig még meg is akarom fogalmazni, írásban rögzíteni.

Ezen blog utolsó bejegyzése születik meg, ami a végéről szól.

3,5 év élményekkel teli életét, közös életünket örökítettük meg. Ha rendszeresen olvastál, sokféle kalandban, élményben vehettél részt a betűkön keresztül.

Közösen úgy döntöttünk, hogy mostantól külön folytatjuk. Az elmúlt egy hónapban megadtuk az utolsó esélyt, ám egyre záródtak be az egymáshoz vezető ajtók. Figyeltünk. Magunkat, a másikat, a kapcsolatunkat és felfigyeltünk az újonnan kinyíló ajtók iránti kíváncsiságunkat.

Megért bennünk a különválás, így csendesen, ölelések és hálás pillantások között, őszintén nyíltunk meg egymás előtt:  MI NEM EGYMÁSÉI VAGYUNK! Ez a mondat mindkettőnket felszabadított, s így mélyen, szívből köszöntük meg egymásnak a kapcsolatunkat.

Rossz nem maradt, fájdalom nem volt. 31-én szétköltöztünk.

Az új év új életet hoz, új örömöket és boldogságot mindkettőnknek. A múltat pedig őrzik az alábbi bejegyzések és az emlékek.

Hosszas vívódás és átgondolás után Katival úgy döntöttünk, hogy különválunk. Három és fél évet töltöttünk együtt, így volt időnk megismerni a másikat. Voltak jó és rossz időszakok, mint minden kapcsolatban. Mostanra érett meg bennünk ez a döntés. Nagyjából egy hónapja döbbentünk rá, hogy ez már nem az, ami egykor volt. Igyekeztünk rendbe hozni, küzdöttünk, de el kellett fogadnunk, hogy kettőnk közt bezárult az ajtó. Mint minden elválás ez is fájdalmas, ahogy a cím is mutatja, lezárult egy korszak. Egy nagyon mozgalmas, termékeny és meghatározó korszak. Katival együtt csináltuk végig az egyetemet, volt hogy külön, de nagyrészt együtt. Nagyon sokat kaptunk és tanultunk egymástól. Egymás nélkül valószínűleg nem lennénk itt Budapesten, nem ott dolgoznánk ahol dolgozunk. Sokat köszönhetünk egymásnak.

Karácsony másnapján hoztuk ezt a döntést Katiéknál és megvallom, nem is mertem volna álmodni arról, hogy ilyen felemelő élménnyé sikerül alakítanunk ezt a fájdalmas eseményt. Mondtuk is, hogy valószínűleg csak mi tudunk így szakítani: egymást ölelve, örülve az együtt eltöltött időnek, sok boldogságot kívánva egymásnak az életre. Békés megnyugvás töltött el bennünket, mert tudtuk, hogy ez így van jól. 

Azóta én már el is költöztem, szerencsére fantasztikus a családom és nagynéném szó nélkül befogadott magához. Úgyhogy minden rendben van, egyelőre megoldódott a lakásprobléma, aztán majd meglátom hogyan lesz tovább. Itt addig maradok, amíg akarok.

Katival úgy beszéltük meg, hogy mindketten leírjuk ide, ezt a történetet, ki-ki a maga szemszögéből. Őszintén szólva nem gondoltam volna a legutóbbi bejegyzésem írásakor, hogy a következő egyben az utolsó is lesz ezen a blogon, de ilyen az élet.

Nincs más hátra, mint, hogy még egyszer megköszönjem Neked azt amit kaptam Tőled és sok boldogságot kívánjak az életedre!

Nektek pedig kedves Olvasók köszönöm, hogy olvastátok, kommenteltétek azt a néhány bejegyzést, amit írtam, sziasztok!

Már épp kezdtem bosszankodni, hogy semmi értelmeset nem lehet nézni a moziban elég régóta. Mert hogy a tévé már tele van szeméttel, azt régóta tudom. Benkő feleségkeresése (főműsoridőben!!!) biztosított arról, hogy a Mónika Showt is alul lehet múlni, és vannak kreatív emberek, akik még ennél is silányabb és IQ-zabálóbb műsort tudnak majd kitalálni.

Szóval vissza a mozihoz. Igen rég nem keltette fel semmi a figyelmem. Ma délután azonban záporoztak rám a filmek.

Az egész ott kezdődött, hogy kíváncsiságból megnéztem az Avatár bemutatóját.

Hűha! Ez nagyon bejött! :) A sztori nem ígér sokat, de kit érdekel, ha az IMAX 3D-s mozijában nézem meg!!!! Bele fogok préselődni a székbe és minden érzékem szívja magába majd az ingereket.

Aztán elkezdtem nézegetni a felugró ajánlásokat. Legion. A' meg mi??? Jujj, angyalok és démonok megszületendő fiúért illetve ellene. Tűz, sok fegyver. Sztori megint nem sok. DE!!!! Egy kedvenc színészem játsza a főszerepet: Paul Bettany. Játszott ő már a Lovagregényben mint herold, vagy a Kapitány és katonában mint hajóorvos, de ott volt még a Tintaszív is, amiben egy mágikus tulajdonságokkal bíró tűzfújót alakított. Minden filmjében nagyon érdekes a karaktere, és a jellemfejlődéseket igen különböző műfajokban bontakoztatja ki. Untig ismert a sztori? Kit érdekel?!? Lássuk, mit tud kihozni egy harcos angyalból. Ha meg egy sima "lövünk" film, akkor meg láttam tőle ilyet is! :)

Aztán feltünt a listán egy újabb film. Parádét ígérő szereposztással: Heath Ledger, Christopher Plummer, Johnny Depp, Colin Farrel és Jud Law. Elvont helyszínek, izgalmas díszletek, általam nem ismert sztori. Ledgernek az utolsó filmje. Joker után ezt nem lehet nem megnézni!!!

 A sok akció/fantasy/angyal-démon harc után pedig kimazsoláztam a listákból egy Oh my God c. alkotást. Egy filmes két gyengepontomat hozta össze: a vallás magyarázatokat a kultúrákkal. Antropológiai kirándulást tehetünk gyönyörűszép felvételeken keresztül a világ 23 országában, sokféle emberrel beszélgethetünk (híresekkel is) arra a kérdésre keresve a választ, hogy Mi Isten?

Nem vagyok megkeresztelve. Nem szeretem a katolikus egyház intézményét.

Van egy elméltem: Szerintem Isten a pasikkal akar becsalni a templomba. :)

Azért néztem rá a bemutatóra, mert Hugh Jackmen volt a képkockán... :) De azonnal megfogott a bemutató, és igen heves érdeklődést váltott ki belőlem.

...

És ezért van -csak gyorsan mondom-, hogy egy jó beszélgetés, egy baráti szó el tudja űzni a szomorú, depressziós lelkiállapotodat.

De még egy szép zene is.

Megváltoztatja a rossz hangulatodat, amelyben -ha egyedül vagy- sokáig benne maradhatsz.

Ha magaddal vagy, a saját lelkeddel, olyan mintha álmodnál: be vagy zárva önmagad időtlenségébe.

Ahogy anyám mondta: "A saját levedben fősz!"

Egyetlen jó szó megváltoztathatja bensőd szomorú időjárását. Elkergeti a felhőidet. Kilépsz a magányod "túlvilágából", és élvezed a mulandóság kegyelmét. A jó barátnak és a jó élettársnak is az a csodája, hogy arrébb tudja lökni a tűt egy benned régóta ismétlődő, kellemetlenül kattogó hangulat lemezén.

A jó szónak megváltó ereje lehet.

Néha egy mondat is segít:

A MULANDÓSÁGBAN AZ A JÓ, HOGY MINDEN ELMÚLIK.

A BAJ IS.

Nekem nagyon fontos a jó szó.

És mindig törődök azzal, hogy bármilyen pokolról írok is, a sötét felhőket végül, ha vannak magamban vagy benned, eloszlassam.

                                                                                         Müller Péter: Gondviselés

Tegnap este így találtam Lufit:

A fénykép kattogtatása ezt okozta:

De ez csak fél percig tartott. Utána visszakerült az alapállapotba, és édesdeden aludt tovább... :)

Mátéval egy kis halogatás és határozatlanság után felkerekedtünk egy laza szombati mozira. A kínálatból a Csúf igazságra jutott a választás. A 300 után kíváncsiak voltunk Gerard Buttler-re egy limonádéban is. (hát nem is villogott a szépen kidolgozott testével ebben a moziban...:( )

A film aranyos, kiszámíthatóak a poénok, igazi szombati lányos mozi. Megtudhatjuk, hogy kár listát írni a tökéletes pasiról, mert Ő pont az ellentéte lesz. Ennek ellenére mindkét nem gyártja a megálmodott idillről a listákat, és a randizásokkor ezeket a pontokat pipálgatják, a többit meg sem ismerik. Minden férfinek az az álma, hogy dögös a csaja, szexi, egy sztriptizelő könyvtáros, nem kritizálja, nem akarja irányítani és nevet a poénjain. A lányok persze a macskás pasikat szeretik, akik komoly zenét hallgatnak és romantikus piknikre viszik őket. Mindkét hős megkapja a lista szerinti idillt, de persze ez így mégsem lesz olyan jó.

A film nagy pozitívuma a zenéje. Prezentálom is két dallal!

A héten telekommunikációs csatornát létesítettünk Remedyvel, amelyen leszerveztünk péntek estére egy popórázós bulit. Lévén fővárosi libák vagyunk,világi jó barátnők és 25 évesek, akkor már igazán illene elmenni bulizni. Maga még ő sem volt a pesti éjszakában, hisz nem volt kivel, én pedig még a diploma okozta feszültséget sem tudtam lerázni, nem még a munkahelyi stresszt idő hiányában.

Hétfőn összeállt egy négyes fogat, akár a modern lányok meséjében, melynek címe: Szex és New York. Mi magyarosan adtuk elő, hisz mindenki komoly párkapcsolatból jött egy éjszakára popót rázni. Ismeretlen ismerősök, ám hamar kialakult az összhang köztünk. Egy kis likőr és pezsgő alapozással éjfélkor sikerült elindulni a szórakozóhelyre. Az indulás körülményei azért még megérdemelnek egy mondatot. Munka után a meleg lakásban ülve az összes szórakozási kedvem elhagyott, szinte fizikai fájdalmaim voltak az öltözék kiválasztásakor. Remedy is hasonló gondokkal küzdött, ám a telefonban ezt még nem árulta el. Éjfélkor történő elindulásunkkor szembesültünk munkában meggémberedett bulikedvünkkel: mi bizony most azonnal lelkiismeretfurdalás nélkül és párás tekintettel tudnánk már most hazamenni aludni. Hát ez már gáááz...

Na, de ha már eddig eljutottunk. Éjszakai járatokkal közelítettük meg a Morrison's 2 című sokat látott, ígéretesnek tűnő klubbocskát. A régi bérházban ötletesen kialakított bulihely szebb napokat is látott már közönség terén. A zenék isteniek voltak, a termek nagysága viszont a megjelent buliznivágyók számával sajnos fordított arányban állt. Ha valaki volt hering partin, azt az érzést duplázza. Maximum ujjtáncra és fejbólogatásra volt hely, az élelmesebbje megpróbálhatta a popórázást is. A zenék nyújtotta élvezeten komoly minőségi zuhanást okozott az a sok magányos férfi, aki velünk próbálta múlatni az időt. Remedyvel mi csak röhögtünk a szánalmas próbálkozásukon, Giny kevésbé tolerálta a parasztizmust.

Elcsodálkoztunk, ma már hogy mennek a dolgok. Discoban ismerkedni? Attól függ mit akarunk a  másikból megismerni. Az intellektust nehéz, a nyelvet és bármilyen testnyílást (megfigyeléseink szerint) már sokkal könyebb. Ugyanis az a bevett szokás bunkófalván, hogy egyszercsak egy lány mögött megjelenik egy vadidegen srác, kicsit rázzák, srác hátulról közelít, két pillantás szemtől szemben (ez nem feltétel) és felszabadulhatnak a szexuális energiák először függőlegesben, aztán gondolom a tér minden irányában. Egyetlen egy fiú jött oda az éjszaka, aki feltette a kérdést: Jösz táncolni? De volt olyan is, aki inkább egy hátulról jött nyaki puszival igyekezett felkelteni a figyelmet. Szánalmas... Kicsi körben egymás mellett táncoltunk, és egymásnak adtuk a háti fedezetet. Mert ugye a szembe jövő veszélyt észleli az ember, a hátsó letámadásokat a többiek haragos tekintetekkel, fejrázással és kézmozdulatokkal hárították. 1 órácska után kezdtük megunni a lökdösődést, a próbálkozásokat, az önvédelmet. Annyi ember között úgy vettem észre, csak mi négyen nem voltunk magányosak.

Egy másik elcsodálkozás alapja a zenei repertoár volt. Elviccelődtünk a nehéz induláson, hogy mi már bizony öregek vagyunk az ilyen bulikhoz. Tény, hogy egy ilyen parasztgyülekezethez már 16 évesen is öreg voltam... Hogy szeretjük a retro zenét, és tudatában vagyunk annak, hogy erre tudunk a legjobban táncolni, ezt is már rég lekönyveltük. Az első megdöbbenés akkor volt, amikor egy Christina Aguilera számnál megállapítottam, hogy erre a szalagavatón buliztunk, gimiben!!!! Az állunk esett le azonban kollektíve, amikor a Backstreet Boys és a Spice Girls csendült fel. Jesszusom, ezek 10-11 éve voltak !!!! :)

Hajnali 3-kor egyikünk férjecskéje előállott a hazataxival. A kocsiban kihúztuk a listáról a Morrison's-t. Mi ehhez már nagy betűvel vagyunk ÖREGEK... Következő kiszemelt a Szeparé Bisztró Office Angels csak csajos bulija. Leszbik kíméljenek...!!!

Mint már bizonyára kiderült az egyik passzióm a hajómakettezés. Mostanság leginkább plátóinak mondanám a kapcsolatomat az épülő hajómmal, de a dolgok jó irányba haladnak és ha minden összejön jövő év elején lesz kis műhelyem, ahol szabadon pörzögethetek. Addig is egy nagyon kedves barátomnál tudok ezt-azt csinálni. Ő Józsi egy igazi "öreg róka" a modellezésben és mivel ő is itt lakik, hetente el tudok menni hozzá néhány órára. Nála aztán vagy a hajómat csinálgatom, vagy a leendő műhelyembe készítünk mindenféle szerszámot. Józsit is a hajomakett.hu-ról ismerem, ez az az oldal ahol aktívkodok és ez odáig vezetett, hogy admin lettem. A linkek között is megtalálható. Ennek  a kis közösségnek a kemény magja rendszeresen (utóbbi időben inkább rendszertelenül) összejön egy-egy válalkozó szellemű kollégánál némi eszmecserére. Ez most- és ezért is emlegettem őt- Józsinál került megrendezésre.

Nagy szervezés előzte meg amiben én is aktívan részt vállaltam, mint a hajomakett.hu vezetőségének oszlopos tagja. Végül is október első hétvégéjére sikerült összeszervezni mindent, szombatra személyesen hívtunk meg komolyabb és aktívabb embereket, a vasárnapi napot pedig a széles plénum előtt is meghirdettük.

Sokan jöttek el (kb. 20-an lehettünk szombaton, vasárnap még többen), az embereket általában csak nickname és fórum megnyilvánulások alapján ismertem, így végre tudtam arcot kötni az eddigiekhez. Volt, aki Németországból jött el (egyébkén egy külföldre szakadt magyar). A legnagyobb meglepetést egy a fórumos megnyilvánulásaiban eléggé határozott és vitatkozni nagyon szerető felhasználónk, "hajómester" okozta. Kiderült, hogy egy kedves, leginkább mikulásra hasonlító, ősz szakállú pocakos nagypapa. Na erre számítottam a legkevésbé. 

Nem kevés izgalommal néztünk a szervezőtársaimmal a találkozások elébe, ugyanis fórum szinten történt már néhány komolyabb összeütközés bizonyos -normális emberek számára teljesen lényegtelen, nekünk viszont annál fontosabb- témákban. Kíváncsian vártuk, hogy mi lesz, ha a felek a valóságban is találkoznak. Végül is nagyon jó hangulatban telt a találkozás, semmi összezörrenés nem volt. Akik igazán fújtak egymásra, azok meg megtartották egymástól a 3 m-es távolságot. Hajómester még meg is jegyezte utólag a fórumon, hogy hiányzott a vita...

A szakmai részben Józsi bemutatta a nem kevés gépét, szerkezetét és néhány polcnyi szakkönyvét (mindenki csorgatta a nyálát). Na azért könyvek terén mi is homorítottunk (két másik barátommal, akivel együtt járunk Józsihoz), mi is összehordtunk egy konyhaasztalnyi könyvet. A beszélgetések is jók voltak, de a kitűzött szakmai megbeszélnivalókat valahogy nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Egyéb fiatalkori, katonaságbeli "élményekből", politikai helyzetelemzésből viszont bőven kaptunk beszámolót az idősebb generációtól. Hát az ilyenek is hozzátartoznak egy efféle találkozóhoz.

Összességében nagyon hasznosan sikerült kihasználni az időnket, jól éreztük magunkat és ezzel is hozzájárultunk kicsi (de annál lelkesebb) közösségünk fejlődéséhez.